Hírek : Bohus boldog Csabán |
Bohus boldog Csabán
Myssure(bohusfan) 2005.07.18. 13:18
A sportág nemzetközi szinten is kiemelkedő egyénisége, a Dunaferr volt sztárja, Bohus Bea az évad végén megerősítette korábbi bejelentését: profi pályafutását nem folytatja, ugyanakkor hűséges marad a kézilabdához. Bohus Békéscsabán ismerkedett meg a játékkal, s itt szerepelt először az NB I-ben. Pályafutása azonban a Dunaferrben teljesedett ki, Dunaújvárosban nyolc évig volt az együttes meghatározó egyénisége, majd csapatkapitánya.
|
|
|
Innen lett tagja a válogatottnak. Az évad végén elköszönt Dunaújvárostól és hazaköltözött Békéscsabára, ahol nemrégiben építkezésbe kezdett.
"Amikor bejelentettem, hogy visszavonulok, még nem tudtam, mihez kezdek aktív pályafutásom befejeztével, de ahogy közeledett az utolsó mérkőzés, egyre több lehetőség közül választhattam - mondta immár Békéscsabán. - Nem sokkal az utolsó bajnoki meccsem után a csabai alpolgármester, Baji Lajos, az egykori NB I-es labdarúgókapus, Baji Tamás testvére felhívott telefonon, s kérte, beszélgessünk egy kicsit. Felkért, hogy kapcsolódjak be a Békéscsabai Előre munkájába. Azt már előre megbeszéltük, hogy pályára nem kívánok lépni, de nem is ez volt az elképzelése. Úgy gondolta, a tapasztalatomat, az ismeretségeimet ki tudná használni az újra NB I-be jutó női kézilabdacsapat. Mit mondjak, nem sokat gondolkodtam az ajánlaton, hiszen nagyon örülök, hogy a kézilabda közelében maradhatok." A megbeszélések végére kiderült, főleg az önkormányzat és a helyi vagyonkezelő által működtetett gazdasági társaságban számítanak Bohusra.
Olyannyira, hogy a kft. a napokban taggyűlést tartott, amelyen a két tulajdonost képviselve ott volt Baji Lajos, valamint a vagyonkezelő igazgatója, Kozma János és a sport kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Károly (a volt sikeredző) társaságában Bohus Bea is. Megtárgyalták az üzleti tervet, majd döntés született: az egykor Csabáról induló válogatott kézilabdázó társigazgató lett Szabó Károly mellett, aki felfedezője, majd edzője volt.
"Mivel nem főfoglalkozásban vagyok ügyvezetője a klubot működtető gazdasági társaságnak, nagyon is elkél a segítség - mondta Szabó Károly. - Sok és érdekes munka vár Bohusra, ugyanis az NB I-be jutással megnövekednek a feladatok, amelyeket egyedül már nem győznék." Bohus Bea hozzáfűzte: "A csapat már megkezdte a felkészülést az új évadra, és rám a napi operatív feladatok hárulnak. Dunaújvárosban csapatkapitány voltam, ezért már ott is sok kérdés megoldásába beavattak a vezetők, így ismerem az egyesületi belső életet. Büszke vagyok arra, hogy Szabó Károlytól, a Tanár úrtól ismét sokat tanulhatok. Ami a legfontosabb, mindenki örömmel és nagy szeretettel fogadott régi klubomban."
Jávor Péter-Nemzeti Sport
BOHUS BEÁTA Született: 1971. április 25., Békéscsaba Magassága/testsúlya: 172 cm/64 kg Posztja: beálló Klubjai: Békéscsabai ENK, Dunaferr NK Nevelőedzője: Tobak Lászlóné Edzői: Budai György, Szabó Károly, Szabó Károlyné, Csulik Pálné, Zsiga Gyula, Mátéfi Eszter, Kiss Szilárd Első válogatottsága: 1992. október 30., Győr (Franciaország 26-17) Válogatottsága/góljai: 65/56 Legjobb eredményei: olimpia 5. (2004), vb-2. (2003), Eb-3. (2004), BL-1. (1999), EHF-kupa-1. (1998), Szuperkupa-győztes (1999), EHF-kupa-2. (2003), 5x magyar bajnok, 5x MK-győztes
|